Rendezvényeink ↓

Válasszon nyelvet

Idén 3. alkalommal rendezzük meg 2015. február 19-20-án a budapesti Lion’s Garden Hotelben „Hulladékgazdálkodás egy fenntartható világban” című konferenciánkat az Iparfejlesztési Közhasznú  Nonprofit Kft.-vel közös szervezésben és a Brit Nagykövetség közreműködésével. 
 
Rendezvényünk programját nemzetközi előadók meghívásával és a szervezői minőségben történő bevonásával, valamint B2B találkozók megszervezésével kívánjuk színesíteni. Kiemelt témánk ebben az évben az élelmiszer- és élelmiszercsomagolási hulladékok megelőzése, keletkezésének tendenciái és hasznosítása lesz. A konferenciától azt várjuk, hogy a jelentős gazdasági és társadalmi érdekeket megmozgató komplex téma őszinte és tényfeltáró elemzésére kerül sor, és megoldási javaslatok is születnek.
 
A programterv és a jelentkezési lap az alábbi linkeken található. A konferenciára jelentkezési lap kitöltésével lehet regisztrálni.
 
A fenntartható fejlődés és a konferencia megszervezésének elkötelezett támogatói szponzori felajánlással is elősegíthetik az esemény sikeres megvalósítását. A bronz, ezüst és arany fokozatú támogatás módjáról szintén a HOE elérhetőségein kérhetnek felvilágosítást a potenciális együttműködő partnerek. 
 

Programterv

 
 
Üdvözlettel:
 
Major Ágnes sk.
képzési vezető
Telefon: 061 422 1428
Mobil: 06 30 900 7323
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.