Kedves Tagvállalatunk!
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének soron következő workshop rendezvénye az országhatáron átlépő hulladékszállítás szabályaival foglalkozik.
Fő célunk az Európai Parlament és Tanács hulladékszállításról szóló 1013/2006/EK RENDELET értelmezése, konzultáció a gyakorlatban felmerülő kérdésekről. Valamint, tisztázzuk a VII. mellékletben található hulladékszállítmányokat kísérő okmány kitöltésének szabályait.
Meghívott előadó: a téma szakértője, Dr. Dobrai Balázs, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Engedélyezési főosztályvezetője.
2015. május 12-én jelent meg az EU Hivatalos Lapjában az Európai Bizottság Iránymutatása a nemzetközi hulladékszállítással kapcsolatos vámellenőrzésekhez. Az útmutató az Európai Unió területére irányuló, az azon átszállított vagy onnan kiinduló hulladékszállítmányokra vonatkozik; nem foglalkozik az Európai Unió tagállamai közötti hulladékszállítás kérdéseivel. Erről is szó lesz a rendezvényen.
A workshopon hangsúlyozottan törekszünk a résztvevők kérdéseinek megválaszolására. Amennyiben a kérdéseiket június 18-ig eljuttatják részünkre, azt előzetesen továbbítjuk az előadóhoz.
Időpont: 2015. június 25. 10.00 – 13.00 óra
Regisztráció 9.30 órától (frissítők, sütemény),
13.00 órától ebéd a jelentkezési lapon történő regisztráció szerint
Helyszín: Lion’s Garden Hotel**** (1146 Budapest, Cházár András utca 4.)
Részvételi díj: HOSZ tagvállalatoknak 10.950Ft, nem tagoknak 17.450Ft, ebből június 9-ig jelentős kedvezmény!
Jelentkezés: a jelentkezési lap visszaküldésével, az
További tájékoztatás: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége, Major Ágnes képzési vezető
Üdvözlettel,
Major Ágnes
képzési vezető
Következő workshopunk témája ismét az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKAER). A téma aktualitását most elsősorban a februári jogszabály módosítások, így a bejelentési kötelezettségek változása adja, ezen kívül tisztázni kívánjuk a rendszer alkalmazásának eddigi tapasztalatai alapján felmerült kérdéseket.
A workshop előadója ismét a NAV szakértője, Gutyán Tibor pénzügyőr alezredes úr, a Rendészeti Főosztály Központi Ügyeleti Osztályának osztályvezetője, aki a bevezető előadást követően a hulladékos szakmára fókuszálva konzultációs lehetőséget is biztosít a résztvevők számára.
Szeretettel várjuk Önt és érintett munkatársait rendezvényünkön. A mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével május 15-én 10 óráig regisztrálhatnak rendezvényünkre, de ha legkésőbb május 4-én 16 óráig megkapjuk a jelentkezési lapot, jelentős kedvezménnyel biztosítjuk a részvételi lehetőséget!
Időpont: 2015. május 20. 10.00 – 13.00 óra
Regisztráció 9.30 órától (frissítők, sütemény),
13.00 órától ebéd a jelentkezési lapon történő regisztráció szerint
Helyszín: Lion’s Garden Hotel**** (1146 Budapest, Cházár András utca 4.)
További tájékoztatás: Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete, Major Ágnes képzési vezető
Amennyiben konzultációs kérdését május 13-ig egyidejűleg eljuttatja hozzánk, azt előzetesen átadjuk az előadónak.
Az Egységes Hulladékgazdálkodási Információs Rendszer (EHIR) 2015. január 1-jével kezdi meg a működését. Ezt követően kizárólag ügyfélkapun keresztül, Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) keretprogrammal lehet majd adatszolgáltatást beküldeni.
Az előző, 2014. december 11-én, „Jogszabályváltozások a hulladékgazdálkodási adatszolgáltatásban és létesítményüzemeltetésben”címmel szervezett workshop rendezvényünkön tett ígéretünknek megfelelően 2015. február 5-én „EHIR - új feladatok az adatszolgáltatásban” címmel újabb workshop megtartásával, ennek keretében Kertész-Káldosi Zsuzsanna hulladékgazdálkodási referens (Földművelésügyi Minisztérium) és Kissné Petró Máriaszakértő (Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, Székesfehérvár meghívásával sorra kerülő konzultációval kívánjuk segíteni a vállalatok adatszolgáltatási kötelezettségének jogszerű teljesítését.
Szeretettel várjuk Önt és érintett munkatársait workshop rendezvényünkön. Várjuk jelentkezésüket a Jelentkezési lap visszaküldésével február 2-án 10 óráig!
Időpont: 2015. február 5. 10.00 – 13.15 óra (egy szünettel)
Regisztráció 9.30 órától (frissítők, sütemény),
13.15 órától ebéd a jelentkezési lapon történő regisztráció szerint
Helyszín: Lion’s Garden Hotel**** (1146 Budapest, Cházár András utca 4.)
További tájékoztatás: Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete, Major Ágnes képzési vezető
Amennyiben konzultációs kérdését a jelentkezéssel egyidejűleg eljuttatja hozzánk, azt előzetesen átadjuk az előadónak.
Budapest, 2015. január 29.
Üdvözlettel:
Major Ágnes
képzési vezető
„EKAER – új kötelezettségek a hulladék szakmában” címmel szervezzük következő workshop rendezvényünket 2015. január 28-án, amely abban segít, hogy a vállalatok részletesen megismerjék és pontosan alkalmazzák az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKAER) bevezetésével összefüggő új jogszabályokat.
Az 50/2014. (XII.31.) NGM rendelet az EKAER működéséről, valamint az 51/2014. (XII.31.) NGM rendelet az EKAER működésével összefüggésben a kockázatos termékek meghatározásáról, továbbá az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 2015. januártól érvényes változásai értelmében a szállítással kapcsolatos adatokat (áru megnevezése, mennyisége, címzett, feladó adatai, szállító jármű rendszáma stb.) egy központi elektronikus rendszerben, az EKAER-ben még a fuvarozás előtt kell rögzíteni.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) a bejelentési szabályok mellett rendelkezik a kockázati biztosíték nyújtására vonatkozó szabályokról, valamint a bejelentés nem teljesítésének jogkövetkezményeiről. Az EKAER rendszer működésével kapcsolatos részletszabályokat az NGM rendelet tartalmazza.
A fenti témákhoz hívtuk meg a workshop előadóját, a NAV szakértőjét Gutyán Tibor pénzügyőr alezredes urat, a Rendészeti Főosztály Központi Ügyeleti Osztályának osztályvezetőjét, aki ismerteti a jogszabályokat és a hulladékos szakmára fókuszálva konzultációs lehetőséget is biztosít a résztvevők számára.
Szeretettel várjuk Önt és érintett munkatársait rendezvényünkön. Várjuk jelentkezésüket a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével január 26-án 10 óráig, ha legkésőbbjanuár 20-án 16 óráig megkapjuk a jelentkezési lapot, kedvezményes részvételi díjért biztosítjuk a részvételi lehetőséget!
Időpont: 2015. január 28. 10.00 – 13.15 óra (egy szünettel)
Regisztráció 9.30 órától (frissítők, sütemény),
13.15 órától ebéd a jelentkezési lapon történő regisztráció szerint
Helyszín: Lion’s Garden Hotel**** (1146 Budapest, Cházár András utca 4.)
További tájékoztatás: Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete, Major Ágnes képzési vezető
Amennyiben konzultációs kérdését a jelentkezéssel egyidejűleg eljuttatja hozzánk, azt előzetesen átadjuk az előadónak.