
Az Átlátszó.hu június elején közölt hosszú írást arról a minisztériumi tervről, amely szerint a hulladékgazdálkodás a jövőben kizárólagos állami tevékenységgé válna, amit magáncégek bevonásával valósítanának meg.

Elképesztő erőfeszítések árán, de az elmúlt évtizedben sikerült megoldanunk, hogy a magyar hulladékgazdálkodás egyszerre legyen lényegesen drágább és lényegesen kevésbé hatékony.

Az Átlátszó birtokába került, kiszivárgott miniszteri előterjesztés a kormány számára készült idén májusban. Mivel a tervezetet a kormány még nem tárgyalta, ezért a hozzánk eljutott formájában egyelőre nem tekinthető a kormány álláspontjának.

A Szövetségünk kiadásában megjelenő Zöld Ipar Magazin már digitálisan is elérhető, digitálisan is megvásárolható a Digitalstand weboldalán:
https://digitalstand.hu/
https://digitalstand.hu/

Az EuRIC közleményben foglalja össze, hogy milyen intézkedéseket javasol az Európai Bizottságnak és a tagállami hatóságoknak a koronavírus-járvány hulladéhasznosító iparra gyakorolt negatív hatásainak az ellensúlyozására.

A Zöld Ipar Magazin 2020 februári számában piaci szereplőkkel részletes elemzés jelenik majd meg a magyar szelektív papírgyűjtési piac küszöbön álló összeomlásáról.

Végleges formába öntötte az EuRIC új brosúráját, amely a fémhulladék-hasznosítás előnyeire hívja fel a figyelmet. A rövid összefoglaló rengeteg adat és ábra segítségével mutatja be az acél-, az alumínium-, illetve a rézhulladék-hasznosítás környezeti és gazdasági előnyeit.


Felhívjuk kedves Tagjaink figyelmét, hogy az év végi ünnepekre való tekintettel, illetve adminisztrációs és technikai okok miatt 2019. december 23. és 2020. január 1. napja között Szövetségünknél az ügyfél- és iratfogadás szünetel. A megjelölt időintervallumban a beérkező e-mailekhez történő hozzáférésünk is korlátozott lesz.
Munkatársaink 2020. január 2-től állnak újra szíves rendelkezésükre.

Az EuRIC új brosúrája a fémhulladék-hasznosítás környezeti és gazdasági előnyeire hívja fel a figyelmet. A rövid összefoglaló rengeteg adat és ábra segítségével mutatja be az acél-, az alumínium-, illetve a rézhulladék-hasznosítás előnyeit.

Tisztelt Előfizetőnk, Kedves Olvasónk!
A Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 2019-ben megvásárolta a Zöld Ipar Magazin kiadási jogát és egytől-egyig átvette a lap készítésében közreműködő szakembereket.
A Magazin töretlenül a hulladékgazdálkodás híreinek fókuszában maradt és szolgálta az előfizetőket a szakma és távolabbi környezetéből érkező történésekről és eseményekről készített beszámolóival; több tartalommal, több szakértővel, bővített hírfelülettel álltunk a kedves olvasók szolgálatára.
A sajtópiac változása folyamatos, olykor nem éppen az előnyére. Mint talán olvasóink is megfigyelték, már alig van olyan hírportál, amely ne tette volna fizetőssé az online felületeit és szolgáltatásait. A Zöld Ipar Magazin nem csatlakozott ehhez a körhöz, weblapunkon valamennyi tartalmunk továbbra is ingyenesen elérhető és ez így is marad!
A változó világban változó árak azonban a mi munkánkat is befolyásolják. Ezért a lapot kiadó Szövetség döntése értelmében 2025-től minimálisan emelt áron, de még mindig kedvező feltételekkel vehetik kézbe a Zöld Ipar Magazint, évente hat alkalommal.
2025-től a lapszámonkénti ár 1900 Ft, ez évi 3 lapszámra – azaz fél évre – vonatkozóan 5700 Ft, egész évre pedig 11400 Ft. Bízunk benne, hogy előfizetőként a továbbra is rendszeres olvasója lesz magazinunknak, hogy első kézből értesüljön a hulladékgazdálkodás hazai folyamatairól és aktualitásairól, a környezetvédelem, valamint az alternatív energia világából érkező hírekről és történésekről.
Előfizetési igényét kérjük, jelezze az
Köszönjük bizalmát, találkozunk 2025-ben is!
Üdvözlettel:
Dr. Borosnyay Zoltán,
LL.M. ügyvezető igazgató
Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

A papírhulladék világpiacának fejleményei miatt kritikus helyzetbe került az európai papírhulladék-hasznosítás – hívja fel a figyelmet az ERPA, az európai hulladékhasznosító ipart képviselő EuRIC papírhulladékos alszervezete. Az ERPA határozott intézkedéseket sürget.

Idén Budapest adja a BIR őszi hulladékhasznosítási világkongresszusának helyszínét! Az eseményre 2019. október 14–15. között kerül sor, és a BIR a HOSZ tagjai számára kedvezményt biztosít a részvételi díjból.

Ajánljuk a figyelmükbe a következő nemzetközi szakkiállítást, amelynek egyik kiemelt témaköre a körforgásos gazdaság:

Ajánljuk a figyelmükbe az európai hulladékhasznosító ipart képviselő European Recyling Industries’ Confederation (EuRIC) konferenciáját, amelyen az EU új összetételű intézményeinek képviselői és a hulladékhasznosító ipar jelentős szereplői adnak tájékoztatást a jogszabályi és üzleti környezet várható változásairól:
2019. május 31. és június 2. között részt vettünk és képviseltük az abitbetter.eu-t a Zöld Civil Országos Találkozón, amiről az alábbiakban olvashatjátok a beszámolót. Szabó Noémi írása.

Ajánljuk a figyelmükbe a következő nemzetközi szakmai konferenciát:
Szövetségünk szakmai partnerséggel támogatja a Piac és Profit Kiadó Kft. 2019. május 30-án (csütörtökön), Budapesten megrendezésre kerülő „Új üzleti modellek” című konferenciáját.

Szövetségünk 2019.03.28-án „ A körforgásos gazdaság hazai megvalósítása” címmel, több mint kétszáz fő részvételével sikeres konferenciát tartott.